A nyúlós költésrothadás vagy amerikai költésrothadás a méhek költésének (fiasításának) leggyakoribb és legpusztítóbb megbetegedése, melyet a Paenibacillus larvae (régebbi nevén Bacillus larvae, a rendszertani besorolás változását lásd lentebb) baktérium okoz. Ez a fertőző betegség csupán a fiatal álcákat érinti, de rájuk nézve igen veszélyes. A Paenibacillus larvae egy spóraképző Gram-pozitív aerob pálca, mely csak nagy felbontóképességű mikroszkóppal látható. A legfeljebb háromnapos lárvák a táplálékukba kerülő spórák elfogyasztásakor fertőződnek meg. A fertőzésre a legfiatalabb, kevesebb mint 24 órás lárvák a legérzékenyebbek. A spórák az álca emésztőcsövében kicsíráznak, majd a vegetatív alak növekedni kezd, melyhez az álca testéből nyeri a tápanyagokat. Három napnál idősebb lárvákban a spórák nem csíráznak ki. A fertőzött lárvák általában azután pusztulnak el, hogy a sejteket lefedik. A baktérium vegetatív formája elpusztul, de csak miután több millió spórát képzett. A fertőzött lárvák színe megsötétedik és elpusztulnak. Az elpusztult lárvák, illetve a belőlük visszamaradt bűzös, nyálkás trutymó egyenként akár százmillió spórát is tartalmazhatnak.

Története:
A költésrothadás első leírása valószínűleg Arisztotelésztől származik, aki az Állattanban a méhek betegségei között leír egyet, melynek tünetei a méhek gyengesége és a kaptár bűzössége. A költésrothadás elnevezése (eredetileg németül Faulbrut, azaz ’rothadt költés’) Adam Gottlob Schirachtól származik, aki gyakran foglalkozott ezzel a betegséggel műveiben. 1906-ig nem tettek különbséget a nyúlós (amerikai), a szintén bakteriális enyhébb (európai) és a vírus okozta tömlős költésrothadás között és egységesen (ragadós, ragályos vagy fertőző) költésrothadásként írták le a betegségeket. Ezután vezették be a nemzetközi szakirodalomban az „európai” és az „amerikai” jelzőket a kétféle bakteriális betegség megkülönböztetésére. A két jelző azonban nem a betegségek földrajzi elterjedésére utal, hanem arra a kontinensre, amelyen először tanulmányozták őket tudományosan, az amerikai, azaz nyúlós költésrothadást éppen Európából hurcolták Amerikába. A magyar nyelvű szakirodalomban a nyúlós költésrothadás a legszélesebb körben elfogadott elnevezés, emellett ismert még gyászos/rosszindulatú/nem büdös költésrothadás/költésvész/költéspestis néven is.

Kórokozója:
1906-ban a Koch-féle posztulátumok teljesítésével találtak döntő bizonyítékot arra, hogy a nyúlós költésrothadást egy Bacillus larvae nevű baktérium okozza. 1950-ben egy ritka fertőző betegséget írtak le (neve az angol szakirodalomban powdery scale disease), melynek kórokozóját Bacillus pulvifaciens néven azonosították. 1993-ban mindkét baktériumot átsorolták a Paenibacillus nembe, ezért innentől fogva a Paenibacillus larvae és a Paenibacillus pulvifaciens neveket használták. 1996-ban részletes genetikai vizsgálatok nagyfokú azonosságot mutattak ki a két baktériumfaj között, ami indokolatlanná tette a külön fajba sorolást; a kisebb genetikai eltérések és a valamelyest eltérő patológiai tünetek miatt alfaji szinten továbbra is megtartották az elkülönítést, így ekkortól a Paenibacillus larvae subspecies larvae és a Paenibacillus larvae subspecies pulvifaciens nevek éltek. A ritkán előforduló powdery scale disease klinikai elkülönítése azonban mindig is gyenge lábakon állt, az akut fázist nem sikerült egyértelműen leírni. A P. l. pulvifaciens alfaj legfőbb megkülönböztető jegye a táptalajon képzett kolóniák narancssárga színe volt, azonban már 1994-ben írtak le esetet, amikor a P. l. larvae is képzett ilyen színű telepet. Ez, illetve további biokémiai és genetikai azonosságok feltárása 2006-ra odavezetett, hogy e baktériumvonalak alfaji szintű elkülönítése is megszűnt: mindkettőre a Paenibacillus larvae megnevezés használandó. Ezzel együtt megszűnt az amúgy is csekély jelentőségű powdery scale disease külön betegségként való kezelése. A kórokozó egy Paenilamicin nevű antibiotikumot termel, amellyel távol tartja a konkurens baktériumokat.

A betegség kialakulásának földrajzi helye nem ismert, de jelenléte szinte a világ összes táján kimutatható.

Kórisme:
A diagnózis felállításakor fontos kizárni a költésrothadás (hideg, meleg, éhezés stb. miatti) nem fertőző formáit, továbbá a más ágensek által okozott enyhébb költésrothadást és tömlős költésrothadást. Előfordulhat vegyes fertőzés is, például a nyúlós és az enyhébb költésrothadás egyidejű jelenléte.

Helyszíni vizsgálat:
Szag. A nyúlós költésrothadást jellemző, de gyenge „enyvszag” kíséri, így a jó szaglású és tapasztalt méhész már a kaptár felnyitásakor képes megállapítani a betegség jelenlétét. Ezzel szemben az enyhébb költésrothadásban a rothadt fiasítás savanyú vagy romlott sajtra emlékeztető bűzt áraszt, míg a tömlős költésrothadás esetén legfeljebb gyenge savanyú szag érezhető.
Megjelenés. A fenti képen némelyik lárva egészséges, míg a többi beteg. A lebomló lárvákat tartalmazó fedett sejtek teteje behorpad, amint az az ábra jobb alsó részében is látható. A sejtek színe megsötétedik: először barna, majd fekete lesz. Némelyik fedél ki is lyukadhat.
A lépen elmaradt fedett fiasítások, a fiasításból kimaradt sok sejt szintén gyanúra ad okot, de ezeknek más okai is lehetnek, ezért folytatni kell a helyszíni szemlét.
Szálhúzás. Érintsük meg az elpusztult lárvát fogpiszkálóval, gyufaszállal vagy vékony gallyal. Nyúljunk vele a sejt mélyére. Ha a lárva fertőzött, a lárva ragadós és nyúlós, szálat lehet belőle húzni, és nem ismerhető fel az álcának még a héja sem. A teszt csak akkor pozitív, ha a kórokozó vegetatív formája van jelen.
Holst-féle tejes vizsgálat. Az 1946-ban publikált vizsgálat azon alapul, hogy a spórát képző Paenibacillus larvae subsp. larvae nagy mennyiségben termel proteolitikus (fehérjebontó) enzimeket. A vizsgálathoz egy fertőzött lárvapörköt vagy -kenetet kémcsőbe helyezünk és 1–4 mL sovány tejet vagy sovány tejporból készült 1%-os vizes szuszpenziót adunk hozzá, majd 37 °C-on inkubáljuk. A P. larvae jelenléte esetén a szuszpenzió 10–20 perc alatt feltisztul, mivel a proteolitikus enzimek lebontják a kazeint. Később kidolgoztak ugyanerre az elvre épülő laboratóriumi vizsgálatot is. A teszt csak akkor pozitív, ha a kórokozó spóraképző fázisban van.
Laboratóriumi vizsgálat:
A fertőzés azonosítására legmegbízhatóbb az álcákat is tartalmazó lépminta vizsgálata méhészeti betegségekre szakosodott laboratórumban.

Polimeráz-láncreakció (PCR). A polimeráz-láncreakció lehetővé teszi a kórokozó gyors, nagy szenzitivitású és specificitású azonosítását, ami a nyúlós költésrothadás azonosításának arany standardjává emelte. A modern PCR-vizsgálattal nem csak más Paenibacillus, Bacillus, Brevibacillus és Virgibacillus fajoktól, de még a Paenibacillus larvae subsp. pulvifaciens alfajtól is nagy biztonsággal megkülönböztethető a kórokozó.
Terjedés:
A fertőzött sejtek tisztítása során a méhek az egész családban elterjesztik a spórákat. A betegség gyorsan megfertőzi a család összes tagját, mivel a méhek megfertőzödnek, amikor eltávolítják az elpusztult lárvákat, majd dajkaként megfertőzik a fiasítás táplálékát és az anyát, később még a heréket is, amikor megetetik őket. A fertőzött sejtekben tárolt élelem megtelik spórákkal, így a nektárból készülő méz is fertőzött lesz. Bár az ilyen méznek nincs káros hatása az ember egészségére, a fertőzésveszély miatt tilos eladni.

Amikor a beteg család már legyengült, rablás áldozatává válik. A rablók magukkal hurcolják a spórákat, így ők lesznek a következő áldozatok. A betegség a méhészeti eszközökkel is terjedhetnek, mivel nem nagyon oldható meg, hogy minden családhoz külön eszközöket, külön tárolóhelyiséget, és pergetőt használjanak. A spórák nagyon ellenállók; kiszáradva több, mint 40 évig életben maradnak.

Megelőzésként ne etessünk ismeretlen eredetű mézet, és az újonnan beszerzett felszerelést fertőtleníteni kell, kivéve, ha nem tudjuk biztosra, hogy nem fertőzött.

Kezelés:
A nyúlós költésrothadás sok országban, így Magyarországon is bejelentésköteles. A járási főállatorvos rendelkezik a további teendőkről.
Nyúlós költésrothadással fertőzött kaptár megsemmisítése elégetéssel
Habár vannak próbálkozások antibiotikumok használatára, a fertőző betegség megfékezésének máig legbiztosabb módszere a fertőzött családok kiirtása. Az antibiotikumokkal Magyarországon csak kutatóintézetek kísérletezhetnek (azaz jelenleg a gödöllői kutatóintézet), más méhészetekben használatuk tilos. A családok antibiotikumokkal tünetmentessé tehetők, ámde mihelyt befejezik a kezelést, a betegség újra kitör. A nem rezisztens törzsekben antibiotikumokkal megelőzhető a spórák feléledése és a spóraképződés is, de nem pusztítják el a meglevő spórákat.

Megsemmisítés. Mivel a baktériumspórák rendkívül ellenállóak, a fertőzött kaptárakat, lépeket elégetéssel vagy legalább fél méter mélyen történő elásással kell megsemmisíteni. Az égetésnél a hatóságnak is jelen kell lennie. A kaptárak maguk fertőtleníthetők, ha feketére kiégetik őket. A méhészeti eszközök fertőtleníthetők forró paraffinolajjal vagy 3%-os nátrium-hipoklorát oldattal. A viaszfőzők a viaszt a kiszabott ideig legalább 116°C-on főzik, és ezt jegyzőkönyvezik. A fertőzött család viasza azonban nem adható el. Etilén-oxid atmoszférában a kaptár és teljes berendezése fertőtleníthető, azonban ezt jelenleg nem engedélyezik Magyarországon.
Ha a méhcsaládok többsége fertőzött, a járási főállatorvos dönthet úgy, hogy az egész állomány kiirtandó, még azok a családok is, amelyek tünetmentesek. Ha az állomány legalább háromnegyede beteg, akkor a járási főállatorvosnak nincs mérlegelési jogköre, az összes családot el kell pusztítani. Ha a méhcsaládok száma legfeljebb tíz, egy betegsége esetén szintén el kell pusztítani mindet. A méhész teljes kártalanítást kap.
Zárlat. A költésrothadásos családok röpkörzetét zárlat, azaz karantén alá helyezik. Innen nem lehet méheket, méhészeti termékeket kivinni, méhészeti vásárt, kiállítást tartani, és a méhészek nem adhatják el az ebben az időben termelt méhészeti termékeket. A zárlat legalább hatvan napig tart; ideje alatt rendszeresen vizsgálják a zárlat területén levő méhcsaládokat. Ha hatvan napig nem találnak nyúlós költésrothadásos családot, akkor a zárlatot feloldják.
A Brigham Young Egyetem jelenleg fágterápiával kísérletezik.

Megelőzés:
Mivel a nyúlós költésrothadás nem gyógyítható, azért fontos a megelőzése. A megelőzést segíti a fészek lépújítása, az eszközök és a ruházat rendszeres fertőtlenítése, a nem használt kaptárak kiégetése, a frissen befogott rajok elkülönítése, a rablás megelőzése, a családok gazdag virágporkészlete, valamint a kezelések megfelelő időzítése.

Egyes országokban, például Németországban és Ausztriában rendszeresítették a mézkoszorú vizsgálatát. Tavasszal, mihelyt ki lehet nyitni a kaptárt, mintát vesznek a fiasítás melletti mézkoszorúból, és vigyáznak arra, hogy mézkenyér is kerüljön bele. A legjobb hely egy öreg lép a fiasítás közepén, és közvetlenül a fiasítás mellett. A mintát fertőtlenített, vagy egyszer használatos kanállal vagy spatulával veszik. Ezután a mintákat becsomagolják, és laboratóriumba küldik. Pozitív eredménye esetén az adott családot rajosítják. Mivel a vándorlási engedélyt és az eladhatóságot negatív mintához kötik, a nyúlós költésrothadás visszaszorult ezekben az országokban.

Forrás: Wikipedia

A nozéma, más néven gyomorvész vagy májusi vész egy méhbetegség. Kórokozói spórás egysejtűek, a Nosema apis vagy a Nosema ceranae. Erősen fertőző betegség, ami a kifejlett háziméhek leggyakoribb betegsége. Az édesharmatméz támogatja. Az Amerikai Egyesült Államokban és Franciaországban a rovarirtóval érintkező méhek hajlamosabbak rá. Nevével ellentétben bármikor előfordulhat, nemcsak májusban jelentkezhet.

Gyakori társfertőzése a Malphigi-amőba. A két betegség együtt még az erősebb családok kaptárait is képes kiüríteni.

Kórokozója:
A hagyományos típusú nozémát Nosema apis okozza, egy mikrospórás egysejtű (Microsporidia), így többnyire a gombákhoz számítják. Először 1909-ben írta le Enoch Zander. Nyugalmi állapotában spóraként tiszta 4 °C-os vízben egy, a méhek ürülékében két évig életképes. Ezzel szemben baktériumokkal szennyezett vízben, elpusztult méhekben vagy kiszáradva nem bírja sokáig. 33 °C körüli hőmérsékleten a spórák 21 napig életképesek. Legkedvezőbb számára a 30-35 °C-os hőmérséklet, és a fészekben is éppen ilyen hőmérséklet a legkedvezőbb.

1996-ban leírták az indiai méh hasonló betegségének kórokozóját is. Ez a Nosema ceranae. Azonban még ma is keveset tudunk arról a betegégről, amit az indiai méhben okoz.

Kínai kutatók (Huang és társai) 2005-ben a háziméhben is megtalálták a Nosema ceranaet Tajvanon. Nem sokkal később Spanyolországban is felfedezték, és a spanyol kutatók (Higes és társai) leírása szerint sokkal virulensebb a hagyományos nozémánál. A betegség lefolyása súlyosabb: hasmenés nincs, ezzel szemben erősebb károkat okoz a méhek beleiben. Többnyire az idősebb gyűjtőméhek szenvednek tőle, akik a családjuktól távol halnak meg, így a család legyengül. Az azóta eltelt években az új nozéma rohamosan elterjedt. Bármikor képes megbetegedést okozni, nemcsak tavasszal, ami a kórokozó erősebb ellenálló-képességét mutatja. Emellett a feltevések szerint még a visszafertőződés valószínűsége is növekedett.

A két típus csak laboratóriumi vizsgálattal különíthető el.

A kutatók gyanítják, hogy a korábbi tömeges méhpusztulás hátterében is az új nozéma állt, de ezt eddig még nem bizonyították be. Franciaországban az 1990-es évek végén, Németországban 2002-2003-ban volt tömeges méhpusztulás. Spanyolországban az új nozéma lassanként kiszorítja az eredetit. 2005/2006 telén egy német referencialabor vizsgálatai tíz családból nyolcnál megtalálták az új nozémát. 2006-ban Svájcból és Olaszországból jelentették, hogy kapcsolatot találtak a méhek fokozott elhullása és az új nozénma között.

Német kutatók (Ritter, CVUA Freiburg) már 2006-ban felvetették, hogy lehet, hogy az új nozéma már korábban is itt volt, csak nem vettük észre. A betegség lefutása azért változhatott meg, mert a méheket legyengítette az atka és más tényezők. Egy Bajorországban 131 méhcsaládon végzett vizsgálat megerősítette ezt az elméletet. A Varroa atka kórokozókat is közvetít, így vírusokat is, amelyek tényleg legyengítik a méhek védekezőképességét. Az esetek mindössze 14,5%-ában voltak jelen spórás egysejtűek; ezek felében a nozéma kórokozóit találták meg. A vírusok és az új nozéma szerepe vitatott.

Klee és társai régebbi és újabb nozémaminták vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az új kórokozó az utóbbi évtizedekben váltott eredeti gazdájáról a háziméhre. Meglepő gyorsasággal terjedt el az európai kontinensen, Ázsiában és Amerikában. Egyelőre írország és Új-Zéland mentes az új nozémától. Hiányzó minták miatt nem lehet megállapítani, hogy mi a helyzet Afrikában, Ausztráliában és Nagy-Britanniában. Mivel már jelen van a dán szigeteken is, és viharos gyorsasággal képes terjedni, ezért valószínű, hogy nemsokára világszerte megtalálható lesz.

Terjedése:
A nozéma a méhek ürülékével terjed. Amit az ürülék beszennyez, az közvetíti a betegséget. Más családba többnyire léppel, méhészeti eszközökkel vagy rablással kerül át.

Mivel a fertőzött méhek rossz dajkák, és korán más munkákra térnek át, a frissen kelt méhek nem fertőzöttek. Miután a spórák bejutottak a méh testébe, felélednek, és megtelepednek a középbél hámjában. Itt elkezdenek növekedni és szaporodni, amivel tönkreteszik a sejtet. Egy hét alatt a sejtek megtelnek spórákkal. Ezeket az emésztőenzimek szabadítják ki, majd kijutnak a szabadba és fertőznek tovább.

Tünetei:
A legtöbb tünete nem jellemző, ezért összetéveszthető más betegségekkel. Legerősebben a dolgozók pusztulnak, a herék ritkábban betegszenek meg. Előfordul, hogy az anya is megbetegszik, petefészke sorvadni kezd. A család elnéptelenedik, vagy annak ellenére nem népesedik, hogy fiasítása is van, és élelemben sincs hiány.

Fő tünete a hasmenés. A hagyományos nozémában sárga foltok láthatók a kaptárban és a kaptáron kívül is. Az ürüléket feltakarítják a frissen kelt fiatalok, amivel megfertőződnek. A beteg méhek gyakran röpképtelenekké válnak, és csomóban lógnak a kaptár előtt. Az új nozémában a kaptár tiszta, de a röpképtelen méhcsomó itt is apatikusan ül a kaptár előtt. Megfigyelhető a potroh megvastagodása, a hiányzó szúróreflex és az anya gyors cseréje. A virágpor hasznosításának romlása miatt a méhek élettartama és a méztermelés is csökken. A bél belső felülete megújul; ha ez lépést tud tartani az élősködő szaporodásával, akkor a beteg méh állapota javulhat is. Maga a kórokozó a méh egész testében is elterjed.

Ha az anya is megbetegszik, akkor lecserélik, mert egyre kevesebbet petézik.

A Higes és társai által Spanyolországban leírt új nozéma több tekintetben is különbözik a hagyományos típustól. A bélben a sejtpusztulás nagyobb és gyorsabb. Hiányzott a klasszikus hasmenéses, méhcsomós kórkép. Ennek okaként azt jelölték meg, hogy főként a gyűjtőméhek betegedtek meg, akik otthonuktól távol haltak meg. Emiatt egyre csökkent a behordott élelem, ami a család további gyengülését eredményezte.

Ritter ezzel szemben leírta a klasszikus tüneteket, de kiemelte, hogy bármikor megjelenhet az év folyamán.) Télen ez az egész család kihalását okozta, azonban nem lehetünk abban bizonyosak, hogy ez az új nozéma miatt történt.

A betegségnek kedvez, ha a méhek sokáig húzódnak fürtbe, ha rossz a téli eleség, vagy ha a családot megviseli a tél. A nem nozémás hasmenés tovább súlyosbítja a betegséget. Hogyha hasmenés is társul a nozémához, akkor a család menthetetlen.

Idegmérgek (rovarölők) hatása:
Az újabb tanulmányok megerősítik a rovarölők közvetett hatását a kórokozó növekedésére. Amerikai kutatók 2012-es cikkükben arról írtak, hogy a családokat három költéscikluson át az Imidacloprid nem halálos adagjának tettek ki. Ezután a frissen kelt méheket érintkezésbe hozták a nozémával. Habár az adagok nem hatottak az élettartamra és a táplálékgyűjtésre, a kezelt családokban szignifikánsan nőtt a nozémával fertőződő méhek száma.

Francia kutatók 2011-ben Orléans-ban hasonló eredményre jutottak a Fipronil és a Thiacloprid rovarölőkkel. Az amerikai kutatók megerősítették a francia INRA kutatóközpont (Avignon) 2009-es eredményeit, akik szintén Imidaclopridot használtak.

Már Örösi is kétféle nozémát írt le, és a súlyosabb változatot annak tulajdonította, hogy a beteg családok már előzőleg is le voltak gyengülve, viszont cáfolja, hogy a cukros etetés miatt törne ki a nozéma.

Felismerése:
A mintát úgy kell csomagolni, hogy össze ne nyomódjon postázás közben. A laboratóriumi vizsgálatban fénymikroszkóppal keresik a paraziták spóráit az elhullott méhek beleiben. Nem tudnak különbséget tenni a kétféle nozéma között.

A méhész is könnyen felismerheti a nozémát. Ehhez hüvelyujjának körme és mutatóujjának ujjbegye közé kell csípnie az elpusztult méh fullánkját, és az ahhoz szorosan csatlakozó végbelet. Ha ennek tartalma üveges fehér, akkor az megerősíti a nozéma gyanúját. Egészséges méhben ennek sárgának-világosbarnának kell lennie. Azonban, ha az elpusztult méhek bele sárgás, az még nem zárja ki a nozémát.

Kezelése:
A nozéma kezeléséhez használható antibiotikum a fumagillin, ami gátolja a spórák növekedését a bélben, azonban nem irtja ki őket. Sok méhész bizalmatlan az antibiotikummal szemben, és inkább a biológiai módszereket és a fertőtlenítést választja. Ajánlatos fertőtleníteni az eszközöket és a lépeket. A spórák érzékenyek az ecetre, a formalinra, az ultrahangra és a gammasugárzásra. A fiasítás pótlására új, tiszta lépeken kell fiasítást beadni. A legyengült családot etetni kell. Az Apimondia megelőzésként javasolja a Protofil nevű növényi készítményt. A lépek építtetése, az öreg lépek lecserélése is segít megelőzni a nozémát. A biológiai kezelés részeként a családot leröptetéssel és a leröptetett kijáró méhek lekénezésével megszabadítják az idősebb méhektől, és az új nemzedéket a kijáró és a fészek szűkítésével és takarásával tartják melegen. Szükség esetén anyát cserélnek. Ha a család nagyon legyengül, akkor már nem igyekeznek megmenteni.

Más állatok nozémája:
A nozéma nem tagjai más rovarokat is megtámadnak. A Nosema vespula európai darazsakat, a Nosema trichoplusiae az ezüstgammás aranybagoly lepkét, a Nosema furnacalis a fényiloncafélék közé tartozó Ostrinia furnacalist, a Nosema necatrix a Mythimna unipuncta bagolylepkét, és a Nosema bombycis a selyemlepkét. Ez utóbbi a selyemhernyó egyik legfontosabb betegsége.

A Nosema fajokhoz hasonló kórokozók emlősöket is megbetegíthetnek. A házinyúl egy ismert betegségét az Encephalitozoon cuniculi okozza, ami a nyúl agyának sejtközötti állományát roncsolja. Egyes hasonló fajok akár még az ember agyát is képesek megfertőzni. Mindezeket a betegségeket hagyományosan nozémának hívják, mivel kórokozóit korábban a nozémák közé sorolták.

Forrás: Wikipedia